Könyv és dobverő

Sok mindenen folyok most keresztül  és jelenleg nincs semmi menekülő útvonalam, csak az olvasás és a társaság. Állandóan filoszok  hogy merre lépek, jobbra vagy balra? Néha magam sem tudom... Azt hittem, hogy most már csak boldogabb lehetek, de rájöttem, hogy csak akkor érzem jól magam, ha nem vagyok egyedül, és akkor tényleg teljesen másképp viselkedem, mintha nem lenne semmi gondom, mintha mi sem történt volna az elmúlt pár hónapban.
Jelenleg Cseh Tamástól olvasom a Hadiösvény-t, és régen egy papírzsepi volt a könyvjelzőm, de most már egy pár dobverőnek a papírtokja az :)

Elgondolkoztam a világon, és az embereken, hogy mért csinálják azt amit csinálnak? Szándékosan lökjék bele egymást az internet mocskos naív világába, hogy ha ezt meg ezt megteszed, akkor ezt meg ezt megkapod. Emberek, hogy lehettek ennyire tudatlanok és buták? Én 16 leszek, mégis tudom, hogy az ilyen hirdetések meg minden nagyon átlátszóak.
A másik, mért kell ennyire olcsónak mutatniuk magukat? Tisztelet a kivételnek, aki nem, de lássuk be... nagyon kevés ilyen van. Az többség sajnos nem csak magát, de az életét is olcsón adja. Bármire igent mondanak a következmények átlátása nélkül, de van h tudják mi lesz ezután, de úgy vannak vele, hogy "Basszátok meg fiatal vagyok!" Aztán fogják a fejüket, hogy úristen terhes vagyok, vagy, hogy úristen hol vagyok és mi történt?
Ezek az emberek nem értékelik se saját magukat, sem az életüket, sem pedig a személyes tárgyaikat... és ez nagyon szomorú.

Kedvenc idézetem

Novella 2: A játék folytatódik

1. Fejezet

A gumiszobában volt egy kis ablak  Szinte már a plafonon volt. Rozsdás rácsok díszítették. Mikor nem az ajtót bámultam, próbáltam ki-kinézegetni, de túl magasan volt. Normális embereket akartam látni. Olyanokat, mint én... de sajnos már én sem számítottam normálisnak.

4 hónap után, mivel látták, hogy már nem vagyok közveszélyes, levették rólam a kényszerzubbonyt, és kiengedtek a többi "elmebeteg" társam közé. Még így is folyton egyedül éreztem magam.

Már több mint, egy éve vagyok itt. Nem tudtam senkiről semmit, se a világról, se a szeretteimről. Egy nap, kaptam egy levelet: anyám meghalt. Öngyilkos lett. Fél éve kaphattam azt a levelet, de nem mozgatott meg bennem semmit. Üres voltam... És még máig is üres vagyok.

Az ajtóm előtt ültem, szokásomhoz híven. A földet bámultam, mélyen elmerülve a múltamban. Kinyílt az ajtó, majd rögtön be is zárult. Lihegést hallottam. Nem mertem felnézni, de úgy éreztem, hogy fel kell tekintenem. Elkezdtem sírni. Megijedtem, hogy hátha nem-e Boe az.

 - Novi. - megszólított egy ismerős hang.

Leguggolt hozzám és felemelte fejemet.

 - Novi, én vagyok az. - súgta Jack, magához szorított és fülemhez hajolt - Kiviszlek innen. - mondta, majd a kezembe adott néhány ruhát. - Ezeket vedd fel, de gyorsan! - engedelmeskedtem neki.

Mikor felöltöztem, Ő odalépett hozzám, és felkötötte a hajamat, hogy ne lógjon a szemembe. Megfogta a kezem, majd azt mondta:

 - Menjünk - mosolygott.

Kimentünk az ajtón halkan, majd bezártuk. Elindultunk a főbejárat felé. Amikor a portához értünk kedvesen odahajtottam a fejem és lágy mosollyal elköszöntem. Amint kiértünk, az elmegyógyintézet kerítésén, futásnak eredtünk. Sütött a nap és szemerkélt az eső. Nagyon boldognak éreztem magam. Egy óriási félvállas sárga felső volt rajtam, alatta egy fehér trikó és egy kicsi farmer sort. Kék-fehér csíkos topánkában futottam. Jackan egy sötétkék bermuda, egy fekete, mintás trikó és egy fehér tornacipő volt. Futottunk, ahogy csak bírtunk. Már vagy ötsaroknyira voltunk attól a rémálomtól. Megálltunk egy parkban, egy kisebb fűzfa alatt. Lihegve egymásra néztünk, én meg elnevettem magam.

 - Gyönyörű a mosolyod. - mondta Jack és elmosolyodott.

 - El se hiszem, hogy végre kint vagyok. - ráztam a fejem mosolyogva.

Jack tengerkék szemébe néztem, nyaka köré kulcsoltam karjaimat, majd megcsókoltam. Megfogta a derekamat, én meg a csók után a fülébe súgtam:

 - Szeretlek!

2. Fejezet

Jack elbújtatott nála egy kicsi házikóban, az Isten háta mögött valahol. Sokat beszélgettünk, hogy például mi történt vele az elmúlt egy évben. Mesélte, hogy végre leérettségizett  és már munkahelye is van. Ilyen otthonvégzős munka. Ennek nagyon örültem, de egy kérdés már nagyon szúrta az oldalam.

 - Miért nem jöttél be hozzám? - tettem fel végül.

Ő csak értetlenül nézett rám, majd lehajtott fejjel nagyot sóhajtott és válaszolt.

 - Mert mérges voltam és csökönyös.

 - Miért voltál mérges? Azért, amit mondtam? - aggódó tekintettel meredtem rá.

Visszaemelte fejét, majd mosolyogva így szólt:

 - Szerelmes voltam. - pirulva egymás szemébe néztünk.

Újra meg akartam csókolni, de egyszer csak dörömbölni kezdtek az ajtón.

 - Rendőrség! Nyissák ki az ajtót!

Én rémülten Jackre meredtem, aki megfogta a vállam, majd suttogni kezdett.

 - Menjünk le a pincébe, gyere! – leszaladtunk oda és egy pokrócot rántott a fejünk fölé.

Még ezelőtt becsukta a pince ajtót, ami egy fal mögé volt elrejtve. A rendőrök félóra múlva elmentek.

A pokróc alatt néha-néha felnevettünk. Pár perc múlva Jack megcsókolt. Hosszas csók volt. Már le akarta vetetni ruháimat.

-              Ne! Kérlek, ne csináld. – toltam el magamtól.

-              Miért? – kérdezte értetlenül.

-              Hát… nincsenek szép emlékeim róla.

-              Mi? Mi történt? – aggódóan tekintet rám.

Lehajtottam fejemet, majd ledobtam magunkról a pokrócot.

Felviharzottam a konyhába.

-              Novi, mond el mi történt, hogy nincsenek jó emlékeid? – futott utánam.

-              Nem akarok róla beszélni. – hátat fordítottam Jacknek és nekitámaszkodtam a pultnak.

Jack maga felé fordított majd megsimogatta orcámat.

-              Nekem elmondhatod. Nem fog változni semmi, maximum az, hogy jobban foglak szeretni, és jobban foglak óvni téged. Érted? – némán bólintottam, majd Ő közelebb hajolt. – Mi történt?

Szemem már könnyekben úszott, fejem lüktetett.

-              Tíz évesen apám… megerőszakolt. – elcsuklott a hangom, de folytattam. – Én meg önvédelemből megöltem. – ekkor tört el nálam a mécses.

Jack szorosan magához ölelt, majd a fülembe súgta:

-              Hat évvel ezelőtt megerőszakoltam egy lányt részegen és emiatt öt évet húztam le az egyik intézetben. – megrándultak az izmaim. – Amint kiengedtek, megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem csinálok ilyet… és akkor mentettelek meg, azon a napon. – sírva tekintettem fel rá, és lágyan megcsókoltam.

A lágy csókból szenvedélyes, tüzes csók lett. Szerelmem feldobott a pultra és lábaim közé vetette magát. Hófehér combomat feljebb húzta, és halkan megszólalt:

-              Ki akarom törölni belőled a rosszat.

-              Nem tudom, hogy felkészültem-e már rá. – elengedte lábaimat, majd hátrébb lépett.

-              Értem. Nem akarom rád erőltetni. – elmosolyodott.

Percekig hallgattunk. Jack már épp menni készült mire én megszólaltam:

-              Édesanyám öngyilkos lett. – erre rögtön visszafordult. – Nem bírta megemészteni, hogy a lánya diliházba került.

-              Meg tudom érteni. – lehajtotta fejét. – Én sem bírnám elviselni, ha a saját vérem bezárva végzi.

Megértő szemmel néztem rá. Csak bámultuk egymást, majd az agyam végre felfogta, hogy egyedül maradtam. Ha nem lesz gyerekem, a családfám ki fog pusztulni. Ettől teljesen kétségbe estem. Nincs már családom! Elsírtam magam. Nem bírtam tovább magamban tartani ezt a kínt. Egyszer csak azon kaptam a fejem, hogy Jack megcsókolt. Én önkéntesen karjaimat nyaka köré kulcsoltam, Ő meg ölébe vett, és felvitt a hálószobába. Nem ellenkeztem. Azt akartam, hogy megtegye. Finoman letett az ágyra, majd csókolgatni kezdte puha nyakamat. Magával ragadott az érzés. Éreztem magamon Jack felsőtestét. Tökéletesen simultunk egymáshoz. Kis időzés múlva, belém hatolt. Gyönyörű volt maga a kép, ahogy csak kinyitom a szemem és máris bájos arcát látom. Megsimogattam. Egyre vadabb lett az érzés. A levegő, már szinte elolvadt a bennünk égő tűztől.

3. Fejezet

Egy vörös hajú lány, eltévedt a közeli erdőben. Valaki üldözte őt: egy bandita. A lány futott, ahogy csak a lába bírta, de a bandita elkapta és leszúrta. A lány a földre zuhant, majd szép lassan elvérzett. Az a mocskos bandita végig nézte, ahogy meghalt. Elkezdett nevetni rajta, de azt nem látta, hogy a lány vére megmozdult. Kiemelkedett belőle valami, egy emberi valami. Az ember formájú vérszobor, bőrbe öltözött, és egy általam már ismert arcot vett magára: Boét. Még a lelke is beleköltözött. Ördögi vigyorral éledt újjá és mikor meglátta háta mögött a banditát, rögtön neki esett. Szétmarcangolta a mocskot, majd húsából és véréből erőt merített magának, majd felhördült:

-              Visszatértem, Novi!

Reggel csodálatosan ébredtem: Ő is ott volt. Mellkasán szenderedtem álomba, és ugyan ott ébredtem. Tudom, hogy varázslatos volt a tegnapi nap. Jack jót tett nekem: már nem is tudok visszaemlékezni arra, hogy mennyire fájt és, hogy milyen rossz volt az, amit apám tett velem. Mikor felkeltem, Ő még nagyban aludt. Mindig elbűvöl, mikor alszik és most már akkor is, amikor nem. Készítettem neki fincsi reggelit: nutellás palacsinta, eperrel. Amikor a palacsintázóban beszélgettünk még régen, akkor mondta, hogy ez a kedvence. Végre kikelt az ágyból, majd megette a reggelijét.

Kis idő múlva kopogást hallottunk az ajtónál. Én automatikusan lerohantam a pincébe, hátha a rendőrség az. Jack kinyitotta az ajtót, majd annyit hallottam:

-              Te?! – lepődött meg Jack.

-              Mi van, csak nem hiányoztam? – szólalt meg egy vékony női hang.

-              Hát, nem éppen. – majd ajtócsukódást hallottam.

Vajon ki ez a lány? Talán Jack egyik ex-e? Nem tudom, de fel akarok menni, megnézni magamnak. Fellépegettem a lépcsőn és csak egy kicsit nyitottam fel az ajtót, hogy ki tudjak kukucskálni. Egy nagyon gyönyörű nőt láttam: hosszú vörös haj, vékony test, dús keblek. Nagyon megirigyeltem. Úgy gondoltam, előjöhetek. Felmásztam a pincéből, majd krákogtam egyet.

-              Ó! – lepődött meg a nő. – Hát Ő kicsoda? – mutatott rám undorral az arcán.

-              Ő Novi, a szerelmem. – majd Jack magához húzott.

-              Jaj, te mostantól, ilyen deszkákkal jársz? Emlékszem, mennyire oda voltál értem, de aztán mindennek vége lesz egyszer. – hajtotta le a fejét, mosollyal az arcán.

-              Mi történt? – kérdeztem reménykedve, hogy Jack vetett véget a kapcsolatuknak.

-              Hát, erről csak annyit, hogy vannak Jacknél nagyobb kutyák. – rám kacsintott.

Ezzel egyértelműen arra célzott, hogy neki nem volt elég Jack férfiassága. Amint kiejtette ezt a mondatott a száján, undorodni kezdtem attól a nőtől. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen dolog miatt képes szakítani valakivel. Próbáltam nem törődni vele.

-              Amúgy, azért jöttem, hogy pár napig meghúzzam itt magam, persze ha ez nem okoz nektek gondot.

-              Nem, maradj csak! – vágtam rá hirtelen. – De a nevedet azért elárulod?

-              A nevem Kate. – nem tudtam megszólalni, csak biccentettem egyet.

-              Rendben. – mondtam, majd elvonultam a fürdőszobába.

Megmosakodtam, megfésülködtem, rendbe tettem magam. Kate nagyon Jack nyakán lógott, mintha újra akarná kezdeni vele. De én azt nem fogom hagyni!

Megkértem Jacket, hogy délután menjünk el sétálni. Ő rögtön bele is egyezett.

Amint elhagytuk a házat Jack felsóhajtott:

-              Örülök, hogy eljöttünk. Nem tudom, hogy mi tetszett meg nekem ebben a nőben régen.

-              Hát én sem tudom, de szeretném, hogy ha elmenne.

-              Tudom, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy maradjon, ha már te rábólintottál. – mondta majd szorosan megfogta a kezem.

-              Bocsáss meg. Én nem akartam igent mondani csak…

-              Csak téged arra tanítottak, hogy mindig udvarias legyél mindenkivel, igaz? – mosolygott.

-              Nem. Leblokkoltam. – tekintetemet a földre meresztettem.

Jack arcomat maga felé fordította.

-              Bármit is tegyen, nem fog közénk állni. Én csak téged szeretlek és nekem csak te kellesz! – mondta majd megcsókolt.

A csók után feltettem neki egy kérdést:

-              Amúgy mi történt köztetek?

-              Még amikor a bandám volt akkor jártunk és konkrétan azért szakított velem, mert nem mondtam el neki, hogy amikor nyugalomra vágyok, akkor hova megyek.

-              De akkor nekem se mondod el? Vagy már nem jársz oda?

-              Ó dehogy nem! – nevetett. – amikor te eltűntél én ott voltam minden áldott nap, hogy megtudjam, mit kell tennem… és akkor kaptam a választ, hogy akarlak téged és, hogy meg kell, keresselek. Egy idő után rád is találtam, nem?

-              De. – elpirultam. – és hol van ez a hely?

-              Az erdőn túl, van egy part. Ott egy színes üveg szikla vagy minek nevezzem és ott.

-              Értem. Pontosan, miért is különleges neked ez a hely?

-              Ott születtem.

4. Fejezet

Másnap reggel, korán felkeltem, hogy el tudjak menni a piacra, venni pár friss húst, és zöldséget. Kicsit elhúzódott a vásárlás, de délre hazaértem.

-              Bocsánat, hogy még csak most érek haza, de hosszú volt a sor a… - toppantam be a házba, amikor nyögdécselést hallottam.

A hálószobánkból jött… reméltem, hogy nem az, amire gondolok, de amikor benyitottam, annál rosszabb volt a látvány: Kate Jacken ült, Ő pedig az ágyhoz volt bilincselve. Jack észrevett. Az a meglepődött kétségbe esett pillantása, teljesen összetörte a szívem. Az elmémet egyszerre borította el a bánat, a gyengeség, a harag, a gyűlölet, és a pusztítani vágyó akarat. Nem tudtam mit csinálni, de ők csak folytatták, majd hirtelen könnybe lábadt szemekkel, odaordítottam nekik:

-              Dögöljetek meg!! – majd kirohantam a szobából és a konyhába érve megragadtam egy éles hús vágókést.

Kirohantam vele az erdőbe. Pár száz méter után megálltam, majd a kést többször is beleszúrtam a combomba:

-              Ezt azért, mert szerettelek… ezt meg azért, mert bíztam benned – már sírtam a fájdalomtól és a keserűségtől. – ezt meg azért, mert hagytam, hogy ezt tedd velem… - zokogtam. – és ezt meg azért, mert magamat hibáztatom… – erőt merítettem magamon és kikiáltottam. – ezt azért, mert gyenge voltam… és azért mert belőled merítettem erőt, - beleszúrtam még kettőt a combomba, majd még egyet. – mert felnéztem rád, és te voltál a mindenem… te… - már jócskán a harag beszélt belőlem nem a bánat. – te szemét!! – eldobtam a kést és a földre zuhantam.

Zokogtam a dühtől és a fájdalom, amit magamnak okoztam. A lábamból dőlt a vér, már-már alig bírtam egyenesen térdelni, de akkor megláttam valakit: egy öreg házaspárt, akik az ordibálásomra jöttek ide.

-              Jézusom! Hívjuk a mentőket! – szólalt meg az öreg néni.

-              Te hívd a mentőket, én addig megpróbálom elállítani a vérzést. – mondta, és egy övvel megszorította a seb fölött a combomat.

-              Ne csinálja, ezt kérem! – mondtam az öregúrnak lágyan és álmosan.

-     Nyugodj meg, hamarosan jobban leszel. - mondta és a mentők már ott is voltak.

Elállították a vérzést, majd amikor stabil lett az állapotom, betettek a mentő autóba. Már-már kezdtem elveszíteni az eszméletemet. Rám raktak valamilyen légző cuccot, ami segített lélegezni. Amikor beértünk a kórházba, máris toltak a műtőbe, hogy összevarrják sebeimet. Természetesen a műtét előtt elaltattak. Körülbelül 10 percet alhattam, mármint én ennyinek éreztem.

Mikor felkeltem, egy nagy kórteremben találtam magam, körülöttem sok beteg lány. A mellettem fekvő megszólított:

-     Szia, te miért vagy itt? - kérdezte, én meg meredten néztem rá.

Az arca össze volt varrva a szájától, az állkapcsáig.

-     Elkattant az agyam és szétszurkáltam a combom. – mondtam hidegvérrel - És te? Miért vagy itt?

-     Behúzott nekem a debil osztálytársam, és a padsarka meg szétszedte az arcomat. Hülyén estem sajnos. – mondta, majd mosolyogva megvakarta a varratait.

-     És nem fájt?

-     Nem dehogy is! Túl dühös voltam ahhoz, hogy fájjon. – nevetett. – Miért neked fájt? - lenéztem a lábamra és mikor meg akartam szólalni elsírtam magam.

 Nem bírtam… nem bírtam egy árva szót sem kiköpni a számon, csak sírtam. Levegőt is alig kaptam. Szívem oly hevesen ver mindig, mikor visszaemlékszem arra a látványra.

-     Jaj, kincsem, nem úgy értettem! – nézett rám szomorúan. – Mi történt?

-     A barátom, akiben mindenkinél jobban megbíztam, megcsalt! – zokogtam behunyt szemmel, mire a lány megölelt.

-     Ne csinálj hülyeséget egy pasi miatt! Nem éri meg! – mondta, majd még szorosabban ölelt. – Tudom, hisz’ engem is cserbenhagytak… de aztán minden jóra fordult. – mosolygott.

-     Ki vagy te? - kérdeztem bánatosan.

-     A nevem Audrey.

5. Fejezet

Audrey-val pár nap alatt jó barátnők voltunk. Majdnem egyformák vagyunk, azzal a kivétellel, hogy õ meg tudja védeni magát és mondott még valamit, de nem értettem, hogy mit akart mondani ezzel: Rengeteg pillangó van a világban, de mégis olyan kevesen élnek hosszas életet és ez a szellem erejétől és a szív akaratától függ.

A hetek alatt a lábam egyre jobban nézett ki. Már csak hegek voltak a lábamon, de elküldtek gyógytornára, hogy tökéletesen tudjak járni, mert különben sántítanék vagy egyik pillanatról a másikra összeesnék. Adtak nekem egy tolókocsit, amivel a kórházban tudok közlekedni. Egyik nap Audrey kivitt engem a teraszra. Rágyújtott egy cigarettára, majd felém nyújtotta a dobozát:

 - Kérsz? - kérdezte.

 - Nem dohányzom. – ráztam a fejem.

 - És ki akarod próbálni?

 - Hát nem is tudom… oké adj egy szálat. – mondtam, majd meggyújtott nekem egyet.

Amikor beleszívtam, rögtön fuldokolni kezdtem, majd köhögtem párszor és sokkal jobb lett. Újra beleszívtam és most már inkább jólesett, mint hogy sem fuldokoltam volna. Nyugodtabb lettem.

Audrey elkezdett valamit mesélni, amit egy ideig érdeklődve hallgattam, de aztán a teraszon messziről megpillantottam egy srácot. Haja fekete volt, mint az éj, amit ha a nap megvilágított kék fénybe borult, szeme, mint a méreg, arca oly ártatlan, mint egy újszülötté és teste, alkata, mint a fiatal juhászé: vékony mégis izmos. Maga volt az angyal, csak nem voltak szárnyai. Felém fordult, majd meglátván engem egy ezredmásodperc múlva rám mosolygott. Mindeközben mesélő barátnőm büszkén hátba csapot:

-     És így intéztem el azt a luvnyát. - dagadt a melle. – Na, mit szólsz?

-     Gyönyörű! – mondtam kábultan a fiúra meredve.

Audrey észrevette a fiút:

-     Ja, hogy amíg én meséltem, te itt hapsikat hajkurásztál magadnak? – mondta, majd egy kicsi lendülettel nyakon vágott.

-     Au, ez fájt! – nyavalyogtam.

Az ismeretlen srác erre csalódottan elment. Barátnőm egy újabb cigire rágyújtva finoman megszólalt:

-     Ha érdekel, ismerem a srácot. – felkaptam a fejem.

-     Tényleg?

-     Igen és tudom, hogy, hogyan tudnád elcsábítani teljesen.

-     És mégis mivel? – kérdeztem ártatlanul.

-     Azzal, ha szétteszed neki a lábaid! – nevetett, amiből rákövetkeztem arra, hogy csak viccelt.

-     Aj, ne csináld már! Mond már el, hogy mivel! – kislányosan hisztiztem.

-     Majd megtudod, amint kikerültél a kórházból.

Ezután 2 héttel ki is engedtek. Audrey már kint várt a kapu előtt. Amint kiléptem az ajtón, nem habozva karon fogtuk egymást, és elmentünk tartani egy csajos napot: csináltattunk nekem piercingeket, 2 hegyes patkót, egy tüskét középre és a jobb fülemet meg tele karikákkal. A hajamat hidrogén szőkére kiszívattuk, majd türkizkék, pink, lila, és sötétkék tincseket festettünk bele, aztán elmentünk egy spéci helyre, ahol hardcore cuccokat lehet kapni. Ott cseréltem le a ruhatáramat.

Mikor már a nap végén tartottunk az arcom zsibbadt a szurkálásoktól, a lábam és a kezem meg iszonyatosan fájt. Tiszta nyűgösek voltunk:

-     Aj! Akarok egy cigit! – kiáltottam.

-     Akkor állj fel, bicegj el a dohányoshoz és vegyél! – ordította.

-     Jól van, na, megyek már. – mondtam meglepetten.

Odamentem a szemközti dohány bódéhoz, majd megszólaltam:

-     Jó napot!

-     Hello! – lépett ki egy fiatal nő.

-     Két doboz szürke és két doboz fekete bensont kérek szépen.

-     Rendben. – mondta, oda adta a cigarettákat én meg kifizettem és elmentem

-     Viszlát!

Odaérve Audrey-hoz kezébe nyomtam a két fekete bensont.

-     Köszi. – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Teljesen meg voltam lepődve.

-              Figyelj, mi lenne, ha elmennénk nyugatiba? – kérdezte.

-              Nyugatiba?

-              Igen. Itt van nem messze. Egy csomó haverom oda jár baromkodni. Még az a srác is, akit két hete láttál. – mondta, s én felpattanva kiáltottam.

-              Irány a nyugati!

Rögtön felszálltunk az ottani villamosra, majd pár megálló után leszálltunk. Lementünk az aluljáróba és megmondom őszintén én már ott féltem. Nagyon ijesztő volt: tele volt részeg hajléktalanokkal és fenyegető tekintetű romákkal.

-              Ne bámészkodj! – parancsolt rám a barátnőm.

Két perc múlva egy vonatállomáson találtuk magunkat. Audrey kiment az ottani bevásárló központ elé és már is rengeteg ismerőssel találkoztunk, köztük a kiszemeltemmel is.

-              Hello! – köszönt.

-              Csá Alex! – pacsizott vele Audrey. – Mi van veled?

-              Semmi. Látom elhoztad a barátnőd is. – mondta, majd közelebb jött és megfogta a kezem. – Az én nevem Alex. Benned kit tisztelhetek?

-              Öm… Novi vagyok. – mondtam remegő hanggal, mire a srác kezet csókolt nekem és természetesen erre elpirultam.

Egész este a nyugatiban lógtunk, és ahogy fogyott a pia úgy fogyott a cigi is. Olyan éjfél táján már kezdtem elveszíteni a fonalat és utána egy fél órával, teljesen elsötétült minden. Mintha elaludtam volna. Hirtelen furcsa képek villantak be: egy kép Boe-ról, ahogy ördögien mosolyog, majd még egy Jack-ről, vérben ázva ordít a levegőbe, és utána egy, amin Boe és Jack egymás mellett feküdnek holtan és végül egy szem, melyből könny csordul ki és egy száj, ami mosolyog és a könny a mosoly vonalába folyik.

Másnap reggel, mármint délben egy tök idegen házban ébredtem. Egy francia ágyon feküdtem pucéran, és a kezem egy hatalmas rozsdás lánccal le volt kötözve. Nagyon megijedtem és féltem, mert nem tudtam mozogni. Folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy meg fognak ölni vagy megerőszakolnak, vagy mi lesz? Túl fogom élni egyáltalán? Segítségért kiáltottam, és ekkor az ajtó kinyílt. Alex lépet be rajta.

-              Alex mi folyik itt? Mi történt? – Kérdeztem megrémülve.

-              Hát tegnap este kicsit berúgtunk és hát, én egy ideje nem voltam nővel és te meg, adtad alám a lovat, szóval kicsit beindultam. – mondta fejét vakargatva.

-              De mégis, minek láncoltál le? – felháborodtam.

-              Jaj, Novi… - odalépett az ágyhoz, velem szembe. – Amióta az a rohadt mentő elvitt, kereslek téged folyamatosan, mint egy elveszett drágaságot és mikor megláttalak, te ezután a fiú után kajtattál – mutatott magára, majd közelebb hajolt hozzám. – Aztán megint találkoztunk és úgy gondoltam h nem hagyhatom, hogy újra elmenekülj. – letépte fejéről a bőrt és Boe arca volt mögötte, mely ördögien vigyorgott.

A szívem hevesen kalimpált a félelemtől és a testem remegett a tudattól, hogy most biztosan megöl. Csak a kapkodott levegő vételem hallatszott.

-              Szóval – folytatta és a fülemhez hajolt. – Meg vagy!

6. Fejezet

Annyi érzelem gyűlt össze bennem ez alatt az egy mondat alatt, hogy nem tudtam mit csinálni csak sírni. Harag, bánat, csalódottság, félelem, gyávaság, egyedüllét. Ezek mind egyszerre öntötték el szívemet. Azt hittem, innen már nincs kiút, meg fog ölni, de hirtelen a lánc a kezeimről leesett. Ránéztem Boera, aki szomorúan nézett szemeimbe, majd elfordította a fejét.

-              A szabályok: - kezdte. – elmehetsz akkor, amikor csak akarsz, de – sóhajtott egyet. – ha gondolod, visszajöhetsz. – rám nézett. – Végül is, most már itt laksz.

-              Mitől változott meg ilyen hamar a hangulatod? – kérdeztem gyanúsan.

-              Nem tudom, de egy valamit igen..

Itt nem is tudom mi történt csak éreztem, hogy azonnal wc-re kell mennem. Elfutottam a toalettre és amint betoppantam, máris jött belőlem a róka… és csak jött és jött. Amikor végeztem elrendeztem magam és a wc-t, majd Boe megszólalt:

-              Biztos a sok pia. – nekidőlt az ajtófélfának.

-              Igen, biztos. – odaléptem hozzá.

-              Mit kérsz enni? – kérdezte és a hűtőhöz vette az irányt, majd kinyitotta azt. – Van vaj, sonka, szalámi, meg egy kis sajt. Majd elmegyek, veszek még kaját. – mondta, majd letette a felsoroltakat az asztalra egy tányéron.

-              Kenyér van? – kérdeztem.

-              Ja, igen. – futott a pulthoz. – Szeletelt jó lesz?

-              Igen, tökéletes. – mondtam és már hozta is kosárban, még egy tányér kíséretében.

Boe-val asztalhoz ültünk és neki álltunk enni.

Pár óra múlva megcsörrent a telefonom. Audrey hívott:

-              Szia csajszi, mit csinálsz?

-              Öm… semmit. Miért? – kérdeztem bánatosan.

-              Azért, mert tíz perc múlva Alex-nél leszek. Te még ott vagy?

-              Igen. – mondtam. – Figyu, lemegyek, és akkor menjünk el valahova okés?

-              Oké, persze. – mondta vidáman, majd letette.

-              Ki volt az? – kíváncsiskodott Boe.

-              Semmi közöd hozzá. – közömbösködtem.

-              Te velem ne beszélj így! – ordította én meg az ajtó felé mentem. – Mégis hová mész?! - erősen megragadta a csuklómat.

-              Azt mondtad bármikor elmehetek – az ajtóra meredtem, majd Boe szemébe néztem, mely dühtől vérben forrt. – és most élek ezzel a lehetőséggel. – mintha Boe elszomorodott volna.

Elengedte a kezemet, én meg kirohantam az ajtón. Boe becsapta utánam az ajtót. Nem volt türelmem a liftre várni szóval inkább lefutottam a lépcsőn. Kint, a kapu elé leültem és vártam.

Audrey késett, ezért elmentem a sarkon lévő kisboltba venni két doboz cigit és egy sört. Miután kifizettem ezeket a bolt előtt rögtön rá is gyújtottam és felbontottam a sört. Visszamentem a lépcsőhöz, amin ültem, de meg láttam Audrey-t. Rám nézett és oda jött hozzám.

-              Mi van, nekem már nem is adsz? – kérdezte viccelődve.

-              Hát, ha kérsz… - kezdtem, majd oda nyújtottam neki a sört. – tessék.

Ő elvette és ivott belőle pár kortyot, utána visszaadta.

-              Amúgy, tudod már, hogy mit akarsz csinálni? – kérdezte.

-              Nem csak el akartam jönni. – földre szegeztem tekintettemet.

-              Miért? Történt valami?

-              Hát, Alex nem az, akinek ismered. – barátnőm nem értette mire célzok ezzel. – Meséltem már neked Boe-ról, igaz?

-              A szellem, aki régen üldözött?

-              Igen. – Mondtam majd a szemébe néztem. – Most hús-vér alakban elkapott úgy, hogy magára húzta Alex bőrét – teljesen megdermedt. – és attól tartok, tegnap este részegen megerőszakolt. – sírni kezdtem.

Újra előtört belőlem a félelem és a fájdalom. Kezemmel eltakartam arcomat, majd a földre rogytam. Nem akartam, hogy Audrey így lásson, de ő leguggolt hozzám és magához ölelt.

-              Nem lesz semmi baj. – mondogatta. – Minden rendbe fog jönni. Segítek, hogy újra talpra állj. – lágyan megemelte fejemet és a szemembe nézett. – Rendben?

-              Rendben. – szipogtam, majd Ő meglepetésemre finoman megcsókolt.

A csók után én meredten bámultam rá.

-              Te leszbikus vagy? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-              Ő… ha nem baj, nem nyilatkozom. – mondta majd nevetett.

Én is nevetésben törtem ki.

-              Amúgy, arra gondoltam, hogy elmehetnénk varratni magunkra valamit. – mondta.

-              Oké! – vágtam rá és rögtön el is indultunk.

A tetováló szalonban Audrey egy hatalmas tetoválást akart a hátára és ezért az egyik sráccal elvonultak, hogy megcsinálja neki. Én egy kábé harmincas tetoválóval beszélgettem miközben varrt.

-              És hány éves is vagy? – kérdezte.

-              Jövő hónapban leszek 18. – válaszoltam, majd felsoroltam neki, hogy miket varrjon rám. – Az eremre egy égett szárnyú pillangót, a szívem fölé azt, hogy „FREEDOM”(SZABADSÁG) és végül a jobb lapockámra egy démon szárnyat és a bal lapockámra meg egy angyal szárnyat. – ezeket végig hallgatva a férfi kérdően felvonta szemöldökét és erről eszembe jutott még valami. – Ja és a tarkómra meg azt, hogy „Boe” és mellé egy anatómiai szívet.

-              A barátod? – kérdezte mosolyogva, miközben neki állt a tetoválásnak.

-              Az ellenségem. – mondtam, mire a férfi felkapta a fejét.

-              Akkor minek tetoválod magadra a nevét?

-              Hogy tudja, mennyire fáj.

7. Fejezet

A tetováló nagyon jól meg csinálta azokat, amiket kértem. Kifizettem, megköszöntem, és be akartam menni Audrey-hoz, de be volt zárva az ajtó.

-              Mért van bezárva? – kérdeztem a tetoválómtól.

-              Ja, az? Tom nem szereti, ha megzavarják munka közben.

-              O, és szerinted mennyi idő mire kész lesz?

-              Hát mire a vázlatot felrakja nem sok… az attól függ, hogy a barátnőd, hogy bírja a strapát. –mondta fél mosollyal.

-              Vagyis, hogy meddig tűri a fájdalmat?

-              Nem, hanem, hogy meddig bírja Tommal az első menetet. – meg paskolta a fejemet, mint egy kiskutyának. – Kis naiv. – vigyorgott.

Egy óra múlva kijöttek a szobából. Barátnőm átnyújtotta Tomnak a tetoválás árát (talán még többet is):

-              Köszi, drága. – mondta kacsintva s közben megsimogatta az arcát, majd egy puszit nyomott rá. – Na, Novi mehetünk. – elköszöntünk a srácoktól és már ott sem voltunk.

Audrey-val elmentünk a parkba, inni egy kicsit. Dumáltunk, cigarettáztunk, aztán elindultunk hazafelé. Útközben valahogy szóba került Boe.

-              Amúgy, hogy, hogy elengedett? Leütötted, vagy mi? – kérdezte.

-              Nem. Amikor felébredtem és kiderült, hogy valójában ki is akkor mondta, hogy bármikor elmehetek, ha kedvem tartja, de vissza is kéne mennem, mert, hogy én már ott lakom.

-              De ott van az a bizonyos „kéne”. Tehát nem kötelező! – mondta. – Gyere át hozzám! Költözz oda!

-              Nem is tudom… - válaszoltam a földre meredve. – annyira egyedül van. – mondtam majd az égre néztem.

-              Azt ne mond, hogy beleszerettél!

-              Nem dehogyis! Csak… - kezdtem, majd Audrey-ra néztem. – megsajnáltam… azt hiszem.

-              Persze én is ezt mondanám. – forgatta szemeit.

-              De tényleg… - mondtam, amikor hirtelen elfogott a hányinger.

Oda futottam egy bokorhoz és ki dobtam a prémet. Ő csak nézett, majd odajött.

-              Ennyitől nem szokott hányni az ember. Ez az első?

-              Nem… Ez ma már a második. – mondtam mire ő szörnyedve rám nézett.

-              Menjünk a gyógyszertárba!

-              De én nem…

-              Most!! – vágott a szavamba majd a kezemnél fogva elfutottunk egybe.

Audrey vett egy terhességi tesztet majd a kezembe nyomta.

-              Nem lehetek terhes! Halott a méhem! – Barátnőm ujját a számhoz tapasztotta, majd nyugodtan megszólalt.

-              Szaladj haza és nézd meg. – levette rólam az ujját és kimentünk. – Itt egyenesen majd a vörös háznál jobbra és látni fogod a panelodat.

Elindultam. Mikor már a kapu előtt álltam zokogni kezdtem. Nem mertem bemenni. Boe biztosan megölne, ha terhes lennék. Egy húsz perc múlva felcsöngettem. Boe felvette a telefont:

-              Igen?

-              Én vagyok az Boe. – szipogtam.

-              Nem adtam kulcsot?

-              Nem. – elcsuklott a hangom.

-              Gyere fel. – mondta és beengedett.

Így is tettem. Még ki sem nyitottam az ajtót, de Boe rögtön egy csókkal köszöntött.

-              Mi a baj, édesem? – kérdezte kedvesen

Még jobban zokogtam. Kitörtem magam ölelő karjaiból, majd a fürdőbe rohantam, kezemben a terhességi teszttel. Percekig azt bámultam. Nem mertem elvégezni a tesztet.

-              Novi engedj be! – kérte. – Mi volt az az izé a kezedben?

Nem akartam elmondani neki, hogy lehet, terhes vagyok. Összeszedtem a bátorságom és megcsináltam.

-              Novi, kérlek! – könyörgött. – Ne akard, hogy mérges legyek. – nem válaszoltam. – Novi?

Eltelt a 3 perc várakozási idő. Remegő kezekkel nyúltam a műszer felé, amikor megláttam a jelzést.

-              Novi! – betörte az ajtót.

Nem bírtam lélegezni, nem tudtam se köpni se nyelni, megdermedtem. A hideg futkosott a hátamon. Könnyes szemekkel néztem Boe-ra, aki szintén meg volt dermedve és értetlenül nézett maga elé.

-              Ez… - kezdtem. – ez… - majd Boe beletörődve megszólalt:

-              Pozitív…

8. Fejezet

 - Én… én… - zokogtam. – Én ezt egyáltalán nem akartam!

 - Tudom, drágám. Hidd el… - kezdte, miközben leguggolt hozzám.

 - Ne hívj „drágámnak”!! Nem vagyok sem a barátnőd, sem a feleséged! – ordítottam, becsukott szemmel.

 - De! – felállt. – amíg itt laksz, az vagy aminek én akarom, hogy legyél. Ha azt mondom, hogy a barátnőm vagy, akkor te a barátnőm vagy és kész!

 - Akkor elköltözöm! – vágtam rá.

 - És mégis hova? Nincs hová menned! Nincsenek se szüleid, se barátaid, és kétlem, hogy vissza akarnál menni Jack-hez, aki már rég halott! – döbbenten néztem rá.

Jack nem lehet halott! Amikor eljöttem onnan teljesen épp volt. Igaz az óta eltelt majdnem 3 hónap, de nem hiszem el, hogy 3 hónap alatt bármi is történt volna. Mérges voltam. Tudtam, hogy ha tényleg meghalt, akkor csakis Boe ölhette meg.

-              Te ölted meg. – mondtam nyugodt hangon a földet bámulva, mintha bele törődtem volna.

-              Nem! Aki megölhette az csakis egyedül te lehettél. Már csak azért is, mert te mentél el egy szó nélkül és te hagytad, hogy ezt tegye veled! Én csak befejeztem azt, amit elkezdtél. – neki estem Boe-nak.

A fürdőkád szélén lévő borotvával megvágtam az arcát és a bakancsommal hasba rúgtam. Ő kirepült az ajtóból és én futásnak eredtem. Felkaptam a kabátom és kirohantam a bejárati ajtón.

-              Én egy percet sem maradok itt! – kiabáltam.

Lefutottam a lépcsőn és amint kiértem a kapun Audrey keresésére indultam. Szükségem volt rá. Nem azért, hogy legyen hol laknom, hanem azért, mert amikor vele vagyok, nem érzem magam annyira magányosnak. Az utcán Boe elém termett és erősen megragadta a kezem.

-              Te nem mész sehová! – behunytam a szemem, és amikor kinyitottam Boe lakásán voltunk.

-              Eressz el! – próbáltam kiszabadulni. – Gyűlöllek! Hagyj békén! – mikor kimondtam ezeket a szavakat, a szorítás egyre gyengébb volt.

Ránéztem Boe-ra, ő meg elengedte a kezem. Bánatosan nézett könnyes szemembe. Kitéptem az ajtót és elfutottam.

Audrey-hoz menekültem. A város másik végén felhívtam, hogy megkérdezzem, pontosan hol is lakik. Mikor Audrey-hoz értem a nyakába borultam.

-              Novi ne sírj. Minden rendben lesz. – nyugtatott.

-              Nem! Boe mindent elkövet azért, hogy teljesen tönkre tegyen! – sírni kezdtem és Audrey remegő hanggal a fülembe súgta:

-              Kérlek, bocsájts meg. – ekkor ő elengedett, megfogta a kezem és Boe kezébe csúsztatta.

Annak a démonnak igaza volt. Nincs senkim. Barátnőmre akartam nézni, de elásta magát a szememben. Nem bírtam rá nézni. Undorítónak találtam azt, amit tett. Haza értünk. Igen! Az a pokoli hely most már az otthonom, még ha a ház urát gyűlölöm is.

Eltelt pár nap, majd pár hét és pár hónap, de sajnos az a gyerek egyre csak növekedett  Viszont ez idő alatt, Boe a jó irányba terelte magát. Minden hónapban ajándékot vett nekem. Kábé 5 hónapos lehetek. Egyik nap elmentünk röntgenre. Az orvos megvizsgált és valami nagyon furcsát hallott. Mintha hirtelen lett volna még egy gyerek.

-              Doktor úr, akkor ikreket szülök? – kérdeztem aggódva.

-              Igen, de ahogy látom kétpetéjű ikrek, vagyis egy lány, meg egy fiú.

-              És van okunk az aggodalomra? – kérdezte Boe.

-              Sajnos igen, mert miközben az egyik olyan állapotban van, mint egy normális 5 hónapos magzat, a másik olyan, mint ha össz-vissz 2 hónapos lenne.

-              Jézusom. – kaptam a fejemhez. – Melyikőjük a kisebb?

-              A kislányuk van rosszabb állapotban. Teljesen úgy néz ki, mintha a fiúk elszívná a lányuktól, vagy a lányukból a táplálékot. – nem tudtam megszólalni.

Ledöbbentem.

Az orvos után Boe elvitt vacsorázni. Az étteremben, miközben vártuk a rendelésünket megbeszéltük ezt a dolgot.

-              Nyugodj meg drágám. Élni fognak mind a ketten. – megfogta a kezem.

-              De mi van, ha mégsem? Mi van, ha Roxan belehal a születésbe, vagy még csak meg sem éli azt?! – kifakadtam.

-              Roxan makkegészséges lesz.

-              Biztos?

-              Biztos. – mondta, majd kellemesen mosolygott. – Amúgy szép név a Roxan. Nekem tetszik.

-              Köszönöm. Reménykedtem benne, hogy nem lesz kifogásod a név ellen.

-              Hát, mint látod, nincs. – puszit nyomott az arcomra, én meg elpirultam.

Hazaértünk. Boe a fürdőszobába ment, én meg halkan kiosontam. Végre ez alatt a pár hónap alatt elhatároztam magamban, hogy megkeresem Jacket. Már félúton voltam, mikor fájdalmaim lettek.

9. Fejezet

Nem tudtam, hogy hirtelen mit csináljak. Azt kívántam Boe bárcsak ott lenne mellettem, hogy segítsen, de amint ezt kimondtam magamban elkapott a félelem. Ha Boe most tényleg itt lenne, biztos megint bántana, amiért Jack keresésére indultam. A fájdalmak egyre nagyobbak lettek. Már-már vágyakoztam Boe segítségéért, és meg is kaptam. Ott termett előttem, mint valami őrangyal. Letekintett rám, és rögtön hívta a mentőket s közben leguggolt hozzám és nyugtatott.

-              Ez csak egy kisebb görcs, nem lesz semmi bajod. – mondta és egy szempillantás alatt meg is érkeztek a mentősök.

Bevittek a szülészeti osztályra. Pár óra várakozás után, behívtak, hogy csináljanak egy emert. nagy megdöbbenésünkre, a fiú magzat jóval nagyobb lett, mint amekkora délelőtt volt. Egy napra bent tartottak, hogy megfigyeljék a magzatok növekedését. Azt, hittem, hogy egyedül fogom tölteni az éjszakát, de Boe egy percre sem mozdult el mellőlem. Kezdtem úgy érezni, hogy ha ő velem van, akkor a világ is szebb. De a babák gondolata elborzasztott ettől.

-              Hogy érzed magad? – tette fel a kérdést Boe.

-              Jól, köszönöm. – feleltem és meg fogta a kezem.

-              Nyugalom, nem lesz semmi bajuk a kicsiknek. Ígérem! – mondta majd megsimogatta az arcomat.

-              Beléd fogok szeretni. – mondtam, miközben a szemébe néztem.

-              Már belém szerettél, csak nem akarod ezt elhinni, mert félsz, hogy újra elesel, és azt hiszed, hogy gyenge vagy ahhoz, hogy megint talpra állj. Pedig erről szó sincs. Én tudom, hogy erős vagy. – lágyan megfogta az állam. – Végére kimondom azt, ami már hónapok óta nyomja a szívem. – számat közelebb húzta a szájához. – Szeretlek! – majd megcsókolt.

Ez egy örökké valóságig tartott álom volt. Nem tudom miért, de a szívem azt súgta, hogy: végre kimondtad! Küszködtem, hogy ne sírjam el magam, de egyszerűen olyan felemelő érzés volt, amit mondott. Boe szemében nem láttam hazugságot  Tényleg, komolyan gondolta azt, amit suttogott ajkain. Tényleg szeret engem! Jesszusom, teljesen belebolondultam ebbe a tudatba. Istenem, add, hogy ez az érzés örökké tartson! Ám, a félelmem, ahelyett, hogy csillapodott volna, egyre inkább növekedett. Folyton csak az a kérdés járt eszembe, hogy mi van, ha még sem szeret, ha még a szeme is hazudik. Próbáltam nem törődni ezzel az érzéssel, de végleg, még sem tudtam kiverni ezt a fejemből. Ha visszaemlékszem a múltra, és azokra a tetteire, amikkel bántott engem, nem tudom elhinni, hogy tényleg szeret, sőt, inkább az motoszkál a fejemben, hogy talán ez is egy csapda. De akkor, miért ölel még mindig?

Eltelt pár hónap. Már a 9. hónapban voltam, amikor Audrey annyi idő után felhívott. Felvettem:

-              Igen?

-              Ne bízz meg Boe-ban! – ordította a telefonba.

-              Mi? Tessék?

-              Foglyul ejtette Jack-et! Menj vissza a házához!

-              Mi van? De minek?

-              Csak tedd, amit mondok! De úgy, hogy Boe ne… - itt megszakadt a vonal.

Egy percet sem tétováztam. Úgy ahogy voltam elindultam az erdőbe. Néhány óra alatt meg is érkeztem a házhoz. Az ajtaja deszkákkal le volt szegezve, mintha már évek óta üresen állna. A pincének a külső bejáratánál találtam egy baltát azzal akartam kinyitni az ajtót, de amikor megemeltem, hirtelen az a gondolat árasztott el, hogy minek csinálom ezt? Hiszen meg csalt! Lehet nem is lenne itt senki. Arra gondoltam, ha Boe foglyul ejtette, akkor csak is olyan helyre vitte volna, amit csak ő ismer. De mi lehet az a hely? A balta kiesett a kezemből, és mintha a lábaim önálló életre keltek volna, a sziklához futottam, ami Jack búvó helye volt. Talán az a lány és Boe összedolgoztak, és ha igen, akkor gondolom a lány oda vitette Jack-et. Hamar oda értem, de a fájások nagyobbak lettek. Igaz egy percet sem álltam meg pihenni, hiszen a szerelmemről és a becsületéről van szó. Nem akarom elhinni, hogy Boe képes lenne ilyesmire. A szikla előtt egy homokból készült lépcső vezetett le a föld alá. Nem mertem le menni, ezért inkább leüvöltöttem:

-              Boe! Jack! Hahó! Valaki?! – de semmi válasz nem volt, csak sistergés hallatszott  ami egyre hangosabb, és hangosabb lett, majd a lejáróból egy fiú repült ki.

Oda akartam menni, megnézni, hogy ki az, de amikor felállt nagy megdöbbenésemre Jack-et láttam magam előtt. Boe is előtermett az alagútból. A két fiú egymás előtt álltak vérben áztatva, és fegyvert fogtak egymásra.

-              Tönkre tetted szegény lány életét! – kiáltotta Jack.

-              Nem! Én csak megmentettem a magad fajtától, te patkány! Meg dugod, aztán elhagyod egy másik csajért? – fakadt ki Boe, szerintem jogosan.

-              Milyen másik csaj?! Te küldted, hogy megerőszakoljon te szemétláda! – nem hittem a fülemnek, mikor Jack ezt mondta. – Csak azért, hogy ő örökre csak a tied lehessen, képes voltál oda küldeni az exemet, hogy lefeküdjön velem! – számat eltakartam kezemmel, és zokogni kezdtem. – mondd meg nem így volt?! – válaszra kényszerítette Boe-t.

A másik fél lehajtott fejjel halkan azt válaszolta:

-              Igen.  – felemelte fejét. – De nem azért tettem, hogy elvegyem tőled!

-              Akkor mégis miért tetted?! – kérdezte Jack.

-              Azért, mert miközben azt figyeltem, ahogy kétségbe esetten vár rád, megsajnáltam és arra jutottam, hogy jobbat érdemel nálad, és amikor már el akartam menni érte, te kis mitugrász ott termettél és kihoztad onnan! Aztán képzeld, amikor velem volt Novi, terhes lett tőlem, és ez alatt a 9 hónap alatt beleszerettem, és ő is belém! Úgy, hogy ő már soha nem lehet a tiéd! – ordította Boe és erre Jack, kardjával neki futott Boe-nak.

Boe is elkezdett futni Jack-kel szemben, de ő csupán a kezét tartotta maga elé, úgy, ahogy a másik a kardját. Nem mertem oda nézni. Eltakartam a szemem, aztán két loccsanást hallottam. Odakaptam a fejem, és a két fiú térdre esett. Boe, keze átszúródott Jack mellkasán, és szívét a kezében tartotta, Jack meg a kardját szúrta át Boe testén, és a hegyén ott díszelgett a másik fél szíve, és mind a kettő kihűlni látszott. Boe még utoljára visszatekintett rám, majd azt mondta: Szeretlek! Egymás mellé borultak. Összeestem a belül maró fájdalomtól, hogy mind a két ember, akit egykor valaha szerettem és gyűlöltem egyszerre, egymás keze érintésétől haltak meg. Nem tudtam mit csináljak. Ott térdeltem, fogtam a nagy hasamat, és nyugtattam magam, hogy nem lesz semmi baj. Vagy talán nem is magamat, hanem inkább, a gyerekeket.

Egyszer csak azt éreztem, hogy elfojt a magzatvíz. Rögtön hívtam magamnak egy mentőt, hogy korai szülés várható. Miután kijött a mentő, és beértünk a kórházba, azonnal a szülő szobába vittek. Nem bírtam ki azt a kínt, amit akkor éreztem. Mindig szóltak, hogy mikor nyomjak, és ez egyszerű is lett volna, ha a nagyobbik gyerek bele nem kapaszkodott volna a hasfalamba. Olyan erősen fogtam, hogy azt hittem letépi. De aztán, mikor megadta magát, és végre kijött belőlem, az orvos elvágta a köldökzsinórt, és máris oda adta az egyik nővérnek, hogy mossa meg a gyereket. Aztán, a kislány születése, már könnyebb volt. Mintha egy rendes kisbabát szültem volna. Az orvos azt a köldökzsinórt is elvágta, és azt is elvitette megmosdani. Szerencsére, mind a ketten épségben megszülettek. Oda adták őket nekem. Annyira szépek voltak. El se tudtam hinni, hogy ők Boe és az én gyerekeim. Azt kívántam, bár csak láthatná őket az apjuk. Bár aztán ki tudja, lehet, hogy lentről minket figyel.

A kislány neve Roxan lett, úgy ahogy az apjával megbeszéltem, azon a meseszép vacsorán, és a kisfiú, meg az apja után a Boe nevet kapta volna, De inkább Boe Junior, vagyis BJ lett a neve. Már csak azon kell aggódnom, hogy a kisfiú, nem e lesz olyan, mint az apja: vérszomjas dög.

Remélem tetszett nektek :))