Mit hoztam nektek? :D

Helloszia mindenki! Végre elkészült a "Novella" javított változata ^^ Amíg olvassátok... jó szórakozást ;)



Novella


1. Fejezet
Szemtanúja voltam egy balesettnek. Tragikus, drámai történet. 2 másodperc alatt történt minden.
Épp suliból jöttem hazafelé, békésen sétáltam végig a Lágymányosi-híd lábánál. Mindig ott megyek, mert arra van a hév megálló. A fejhallgatómból üvöltött a kemény hardcore zene. Amikor odaértem a sínekhez, láttam, hogy pirosan villog a lámpa. Nem mentem át, pedig mikor körülnéztem, nem volt sehol a hév. Hát vártam. Láttam, hogy a másikoldalon, már ott van a HÉV-em, de nem csak a HÉV-et láttam: velem szemben volt egy nagyon aranyos lány. Ugrált, integetett és a hév felé intett. Hátra fordultam, de nem kellett nagyon, mert amikor hátra akartam fordulni, mellettem egy fiú tunt fel. Futott… csak a lányra koncentrált. Kifutott a sínekre és eltunt. Elcsapta a hév, amit vártam, hogy elmenjen. A fiú vére eltalálta az arcomat. Tisztán hallottam, ahogy a lány sikít. O is át akart futni, de egy úr visszarántotta, mert a másik hév is elindult. Amikor elmentek a HÉV-ek, a lány és még pár ember átszaladt, hogy megnézzék jól van-e a fiú. Cafatokban volt szerencsétlen. Szegény lány nem bírt oda nézni. Felém, vette az irányt
- Megmenthetted volna! – förmedt rám a lány, könnyes, piros orcájával.
Mit tehettem volna? Én csak ott álltam! De ez nem volt elég: haza sétáltam és egész úton, csak a hideg rázott.

2. Fejezet
Mikor hazaértem, szokásomhoz híven, elmentem a mosdóba. Meg akartam nézni magam a tükörben. Felpillantottam, majd megláttam a fiút a tükörben: fekete, kócos haj, vékony test, gyilkos arckifejezés. A szemét nem láttam, mintha vak lenne. Rémületemben hátra kaptam a fejem, de nem volt mögöttem senki. Elindultam az ajtó felé, de az hirtelen bezáródott és a kulcs a fiú szellemének a kezébe repült. Rá szegezem tekintetemet. Nem bírtam megmozdulni.
-         Te! Te öltél meg! – mutatott rám.
-         Nem csináltam semmit! – ordibáltam.
-         Hát épp ez a baj. – közelebb jött. – Ha megölöd Aprilt ígérem békén, hagylak. – mondta, és megcirógatta arcomat.
-         Nem! – kiáltottam rá. – Én nem öltem meg senkit, és most sem fogok! Nem leszek bunözo, csak azért, mert egy szellem azt mondja!
-         Rendben. Játszhatunk így is. – hátrébb lépett, majd eltunt.
Nagy ko esett le szívemrol. Az ajtó felé fordultam és megpróbáltam kinyitni az ajtót. Az a szemét szellem zárva hagyta… most, hogy menjek ki? Gondolkoztam. 2 órát voltam ott bent.
Eszembe jutott, hogy édesanyám volt kint külföldön, és hozott magával egy nagyobb kodarabot. Gyönyöruen volt megcsiszolva… és elég nehéz volt. Hátrébb mentem az ajtótól és egy nagyobb erovel nekivágtam az üveges ajtónak. Kitörte belole az üveget. A maradványokat én ütögettem ki egy felmosórongy nyelével. Kijöttem az ajtón és tapsolást hallottam.
-         Ügyes vagy kislány! – mondta a szellem.
-         Mi a neved? – kérdeztem zaklatottan.
-         Boe. – nézett rám komor tekintetével.
-         Vagy inkább Bú! – kuncogtam magamban.
Ez nagyon nem tetszett neki. Erosen megragadta a nyakam és falhoz szorított.
 - Ne szórakozz velem, mert megjárod! – vicsorított, majd elengedett. – Most elmegyek. Öld meg Aprilt, különben örökké kísérteni fogok. – és eltunt.

3. Fejezet
Másnap az iskolában, nagyon furán éreztem magam, mintha egész végig bennem lett volna Boe. Földrajz órán, már írni is alig tudtam: rángatóztam, minden bajom volt. A többiek azt hitték, hogy valami drogot vettem be. A tanárnak is gyanús volt.
 - Jól vagy, kicsi lány? - oda hajolt és felhúzta egyik szemöldökét.
 - Igen, jól vagyok. Csak valami mar belül. - válaszoltam tudatlanul.
 - Biztos csak elcsaptad a gyomrod. - mosolygott, majd visszament a táblához és folytatta a tanítást.
Egyszer csak valami belülrol megrúgta a gyomrom. Nem úgy, mint egy magzat, mint egy gyerek, hanem inkább, mint egy szörny, aki épp ezzel jelezz, hogy ki akar jönni, különben széttép. Újra és újra és nem csak nekem tunt fel: a többiek is látták, hogy a hasam, vagy épp a mellkasom kicsapódik! A fejem folyton a padba vertem. Konkrétan lefejeltem a padot teljes erombol, de az nem én voltam. A földre kerültem és ott is a testem ide - oda dobta magát. Már nem volt erom, hogy ellen álljak. Minden elsötétült... a másik pillanatban felülrol láttam magam meg az osztályt. Meghaltam volna? Nem, az lehetetlen! Hiszen a testem most magától felállt. A szemeim kifordultak. A zsebembol elovette a késem, amit önvédelemre szoktam használni. Mintha, mondott volna valamit a testem.
 - És most mindenki adja ide a pénzét! - parancsolta és erre páran már oda is adták neki. - A többi is! - nem reagáltak. - Most! - ordította.
Erre még néhányan engedelmeskedtek neki, de nem mindenki. Egy fiú osztálytársam felnevetett.
 - Háhá! Mért adnám oda neked a saját pénzem? - vigyorgott.
 - Azért, hogy ne akarjam megnézni, milyen vagy belül… Szó szerint! - mondta és már a hasához tartotta a kést
Az osztálytársam csak tovább nevetett és erre a testem megsebesítette: hirtelen egy mély lyukat vágott a hasába. Rögtön elvérzett. A testem elfutott.
Befutott egy kisebb utcába, majd levetett magáról Boe.
Becsuktam a szemem, hogy ez csak egy álom, de mikor kinyitottam, ott feküdtem abban a kis utcában, ahova Boe futott velem együtt.
 - Akarsz még ilyet? - kérdezte indulatosan, majd a hajamnál fogva magához húzott. - Remélem nem.
 - Rosszul vagyok. - mélyeket lélegeztem.
 - Majd elmúlik. A testfoglalás ezzel jár. - mondta és fejemet maga felé fordította az államnál fogva. - Szép szemed van. Gyönyöru barna. Kár, hogy nem láthatod az enyémet. az is gyönyöru szép volt. - mondta elmosolyodva.
 - Tudom, láttam. - lesütöttem tekintetemet.
 - A halálom napján. - és a földre lökött.
Zsebre tette a kezét és elindult lehajtott fejjel. Pár lépés után visszafordult és a szemembe nézett.
 - Az ajánlatom még mindig áll.

4. Fejezet
Hazaértem. Anya nagyon ideges volt, mert rögtön értesítették telefonon, amint elhagytam a sulimat. Üvöltözött velem és veszekedtünk. Meg mondtam neki, hogy nem merek bemenni holnap… természetesen próbáltam elmagyarázni neki, hogy mi is történt valójában, de nem hitte el, majd másnap be is vitt.
Úgy tettem, mintha bementem volna a suliba: megvártam, míg anyám elhajt, és jó messzire megy. Amint eltunt, rögtön elszaladtam a sulitól, ne hogy meg szólítsanak. Elbújtam abban az utcában, ahol Boe levette magáról a testem. Egy kuka mögé bújtam, ahol 4 órát töltöttem. A végén már kezdtem fázni.
-         Mit csinálsz te ott? – kérdezte gúnyosan Boe.
-         Semmit!
-         De hát remegsz. – elmosolyodott. – Félsz mi?
-         Hagyj békén! – mondtam, felálltam és elviharzottam onnan.
Nem volt jó ötlet. Máris szemben találtam magam, pár igen kigyúrt osztálytársammal.
-         Te! – szemelt ki az egyik. – Te támadtad meg Greget! Gyertek, fiúk kapjuk el! – és már futottak is felém.
Nem tudom merre futottam, csak le akartam rázni oket. Egy parkolóban voltam, amikor megbotlottam egy kisebb kátyúban. Elkaptak. A földön püföltek… nagyon fájt. Egyszer csak elmúltak az ütések. Felnéztem és azt láttam, hogy pár srác nekik estek. Boet láttam magam elott. Át ugrott a fejem fölött. Követtem a szememmel és fofejesnek ment neki. A fiú kezében egy kés volt. El akarta vágni a nyakam, gondolom. Minden zavaros volt. Nem tudtam hova kapjam a fejem, ordibáltam, a fejem önszántamból a betonba vertem és csapkodtam a fejem a kezemmel, mintha megorültem volna. Egy fiú odajött hozzám.
-         Sss. Nyugodj meg! Nincs semmi baj. – mondta, majd megnézte a homlokomat. – Jézusom… - motyogta.
Nagyon helyes volt: gyönyöru tengerkék szemek, tejföl szoke haj, vékony, mégis izmos test. Igazi álom pasi. Ahogy néztem, egyre inkább az a gondolat fúrta az agyam, hogy semmi esélyem nála. Kezdett nehezebb lenni a látás. Lecsuktam a szemem…

5. Fejezet
Amikor újra kinyitottam egy korházban találtam magam. Tappancsok voltak a mellkasomra, és a fejemre ragasztva. Mellettem ült O, a fiú, aki nyugtatott. Épp aludt. Nagyon édes volt. Az a tejföl szoke haj, a kis szakállka az állán, meg a pihécskék ott körülötte. Nem lehetett több 17-nél. Ajj kelj, már fel hadd lássam a szemed! Ahogy láttam a szeme is olyan gyönyöru és mesebeli, mint O maga. Annyira szép volt. Talán még szebb, mint, Boe. Fáradt vagyok, pedig még csak most keltem fel. Nyugös vagyok. Kaptam valami gyógyszert, vagy mi? Várjunk csak! Mintha épp ébredezne. Felnézett rám. Nem kék a szeme, hanem még szebb: szürke. De jól néz ki istenem! A fenébe! Elpirultam!
 - Szia. - mondta mosolyogva.
Nem bírtam megszólalni, csak néztem rá meredten.
 - Zavarba jöttél. - mosolygott.
 - Basszus. - rácsaptam az arcomra és kerültem a tekintetét.
 - Mi a baj?
 - Semmi, csak nyugös vagyok. - mondtam, majd berontott egy orvos.
 - Jaj, még nem kellett volna felkelnie, kisasszony! Még csak most jönnek a vizsgálatok.
 - Akkor kapok még egy altatót?
 - Pontosan. - majd belém nyomta azt.
Rögtön kiütött. Nem telt el 10 perc és már is valami belülrol égetett. Boe. Már megint beleszállt a testembe. Ennek úgy látszik ez a heppje. Várjunk csak! Mintha egyik pillanatról a másikra eltunt volna.
Kinyitottam a szemem. Egy másik kórteremben voltam. Ment a tévé. Sok gyerek volt még itt. Ez egy nagyobb kórterem. Ha jól számolom, vagy tízen beférnének még ide. Mármint betegek.
 - Felébredtél? - jelent meg a fiú az ajtóban. - hoztam neked enni és inni valót. Gondolom megéheztél.
 - Eltaláltad! - mondtam és már ettem is.
A fiú halkan nézte, ahogy eszek. Ránéztem. Láttam a szája alatt egy piercinget. Egy golyót középen és a karján tetoválások voltak.
 - Mi a neved? - kérdeztem.
 - Jack. - mosolygott.
 - Jók a tetkóid Jack. Meg a piercinged. - mondtam elpirulva.
 - Neked meg szép a mosolyod. - basszus egyszeruen imádni való!
 - Amúgy, hogy, hogy itt vagyok?
 - Öm... Hát a doki kiküldött, amíg a vizsgálatokat megcsinálta, majd kijött és nem engedte, hogy visszamenjek, de te egyszer csak elkezdtél sikítani és mikor berontottam a mellkasodat karmolásztad. Felültél, majd rám támadtál, de láttam rajtad, hogy valami megszállt, mert önként egy ember nem csinál ilyet, se te, se senki más, tehát, láttam, hogy valami démon, vagy szellem, vagy tudom is én, megszállt téged és kilöktem azt beloled.... csak az a baj, hogy közben eltörtem néhány csontodat véletlenül, de nem akartam, hidd el!
 - Húha! Ez kábé mennyi ido alatt pergett le?
 - Hát azt hiszem 1 óra? Nem tudom. Miért?
 - Mert ez nálam 10 percben letudódott...

6. Fejezet
2 hétig voltam bent a kórházban. Jack minden nap bejött hozzám. Nagyon jó volt valakivel beszélni. Legjobb barátok lettünk.
Egyik nap elmentünk moziba. A Rémálom az Elm utcában-t néztük meg, a felújítottat. Mozi után beültünk kajálni egy palacsintázóba.
 - Ez borzalmas volt. - mondta, miközben a rendelésünkre vártunk.
 - Úgy-e? Meg aki Freddyt játszotta az is, hogy lehet így elrontani egy karaktert? - háborodtam fel.
 - Nem tudom, de ezt soha többet, még csak fogadásból sem nézzük meg újra. - nevetett és össze-visszahadonászott a mutató ujjával.
Megkaptuk a palacsintánkat, megettük, aztán elindultunk sétálni. Egy parkba mentünk. Nagyon szép volt. Beszélgettünk egy ideig, majd elhallgattunk.
 - Mért van az, hogy az egyik pillanatban még kék a szemed, aztán a másikban meg szürke? - kérdeztem.
 - Ez a napfény hatása miatt van. Az UV sugarak meg a többi.
 - Ja, értem.
 - És nálad mért van az, hogy ilyen visszahúzódó vagy?
 - Nem szeretnek a többiek. Szerintük fura vagyok. - mondtam, majd szememet a földre meresztettem.
 - Szóval azért, mert a többiek féltékenyek.
 - Miért lennének féltékenyek rám? - kaptam fel hírtelen a fejem.
 - Mert gyönyöru vagy. - mondta, majd megállt és rám nézett.
 - Mi gyönyöru rajtam? – kérdeztem.
 - Hát, elso sorban a hajad, - kezét végig simította hosszú, barna hajamon. - aztán az arcod, - végig simította az arcomat is. - majd a boröd, - megfogta a kezem. - és végül, a szemed. - súgta és a másik kezével beletúrt a hajamba, belenézett világos barna szemembe és szenvedélyesen megcsókolt.
Annyira szép és finom volt csókja, hogy ez egyben már ijeszto is. A csók végén, O édesen rám mosolygott, de én csak meredten néztem rá. Bekönnyesedett a szemem, majd sírni kezdtem, de nem tudom miért. Könnyes arcomat két tenyerembe fojtottam és elfutottam.


7. Fejezet
Boe nagyon mérges volt. Anyu nem volt otthon és így nem mertem haza menni. Féltem, hogy akkor Boe megöl. Késo estig kint voltam az utcán. Véletlenül bementem egy sikátorba, ahol nem éppen szimpatikus emberek voltak. Bekerítettek.
 - Csaó, cicám! Hogy keveredtél te ide? - mondta az egyik és mindannyian közeledtek felém.
Körülbelül úgy heten lehettek. Mind bunözok voltak. Egy másik gazember, hátulról, egy kést szorított a nyakamhoz.
 - Vedd le a ruhád, Bébi! - súgta.
Láttam Boet. Ettol még idegesebb lett. Bejött a kör közepére.
 - Sikíts! - utasított és engedelmeskedtem neki.
Sikítottam, Boe meg, kiáltott egy jó nagyot, amitol a bunözok szerte repültek. Azt hitték én voltam és emiatt elrohantak. Boe abba hagyta az üvöltést, majd dühösen rám nézett.
Felém vette az irányt. Megijedtem, de nem bírtam mozdulni. Boe megragadta a nyakamat és falhoz szorított.
 - Mit csinálsz? Az elobb megmentettél, most meg ki akarsz nyírni? - kérdeztem remego hanggal.
 - Igen! Mégis mit képzelsz magadról, te hutlen szuka?! Én nem vagyok elég jó neked?! Milyen okból engedted meg ezt magadnak?! - ordibált.
Remegtem a félelemtol. Azt gondoltam, hogy itt a vég, meg fog ölni, de ezek, amiket mondott… Mintha nem is nekem mondaná, hanem valaki másnak. Utolsó lélegzetemmel megszólaltam:
 - Hé, Boe! Én nem April vagyok.
Boe kikerekedett szemekkel nézett rám, mintha felébredt volna dühébol. Közelebb hajolt, és még erosebben megszorította a nyakamat.
 - Ha nem lennék szellem, láthatnád a könnyeimet. - Elengedett és a földre zuhantam.
Nem volt erom megmozdulni.
 - Majd én megölöm Aprilt.  - leguggolt hozzám. - de azt te nagyon meg fogod bánni. - mondta, én meg elájultam

8. Fejezet
Reggel volt mire magamhoz tértem. Még mindig abban a sikátorban voltam, ahol Boe hagyott. A nadrágom a térdemig le volt tolva. Felhúztam. Ellopták a telefonomat és a pénztárcámat. Király. Elindultam haza fele. Hazaértem, és rögtön egy üzenetbe botlottam. Anyám írta: Átírat egy másik suliba a késes incidensem miatt. Ennek kifejezetten örültem. Megnéztem magam a tükörben. A fojtogatásnak nem maradt nyoma szerencsére. Viszont buzlöttem a csöves szagtól. Biztos azok eroszakoltak meg. De ha valamelyik belém élvezett? Nem baj.... szerencsére nem vagyok termékeny és még a méhem is tropa...... hála a néhai apámnak... Elmentem lezuhanyozni.
Másnap Anyával elmentünk átíratni engem abba a másik suliba, amit anyám már elore kinézett. Felvettek. Következo nap már be is mentem. Elmentem az osztályomba, lepakoltam a cuccaimat, majd elmentem körülnézni. Nagyon szép volt. Folyton a plafont bámultam, mert ilyen színes motívumok voltak rajta. Gyönyörunek tartottam. Annak, hogy egész végig a plafont bámultam, meg is lett az eredménye. Nekem jött egy srác, és elestem.
 - Jaj, bocsi ügye.... - itt elakadt a szava.
Felnéztem rá. Vele találtam szembe magam.
 - Jack! - meglepodtem.
O elviharzott, én meg utána futottam.
 - Jack! Jack, várj már meg! - kiáltottam utána, aztán elkaptam a csuklóját egy fal mellett.
Rám nézett.
 - Mit akarsz? - kérdezte ingerülten.
 - Ne haragudj rám! Boe miatt tettem. - mentegetoztem.
 - Boe? A pasid, vagy mi?
 - Nem. - lehajtottam a fejem.
 - Hát akkor meg? - kérdezte.
 - Nem akarom, hogy utálj. - bekönnyeztem.
 - Hát... - nevetett. - pedig sikerült elérned nálam.
El kezdtem sírni. Jack szomorúan nézet rám.
 - Hé. - mondta kedvesen és felemelte a fejem. - Ne sírj! Igaz, hogy emiatt megutáltalak, de azon kívül még mindig szeretlek. - ettol még jobban sírtam. - Csak két valamit szeretnék toled kérni.
 - Mi lenne az? - szipogtam.
 - Áruld el a neved! - suttogta.
 - Novi.
 - Minek is a becézése?
 - Nem tudom. Anyám vagy így hív, vagy máshogy. - megvontam a vállam.
 - És mi az a máshogy? - felhúzta szemöldökét.
 - Gyilkos. - lehajtottam a fejem, erre o elnevette magát.
 - Jó humora van édesanyádnak.
 - Igen. - felemeltem a fejem. - és mi a másik kérésed?
 - Mutasd meg a jobb szemed! - kikerekedtek a szemeim és remegni kezdtem.
 - Nem akarom, hogy lásd.
 - Én az ilyenektol nem hátrálok meg. - mondta, majd a hajamat a fülem mögé turte.
Alaposan megnézte. Egy hosszú függoleges heg virított rajta, és zölden tündökölt. Jack ahelyett, hogy megijedt volna, jó alaposan megnézte, majd megcsókolta. Megint sírni kezdtem. Jack letörölte könnyeimet.
 - Novi, én szeretem a különlegességeket. - eltakartam arcomat. - Szeretlek! - mondta.
Én erre gyorsan felkaptam a fejem, és Jack azzal a lendülettel megcsókolt. Nem tudom mi ütött belém. Ellöktem magamtól és az arcába ordítottam:
 - Nem akarom, hogy szeress! Sot gyulölj úgy, ahogyan én is téged! - szegénykém teljesen elképedt, mintha csalódott volna bennem.
Sírva elfutottam, de o mérgesen utánam kiabált:
 - Jó! Úgy is lesz!
A nap hátra lévo részét a teremben töltöttem. Amint kicsöngettek utolsó óráról, már futottam is haza. Szerencsére nem találkoztam Jackkel. Egészúton, mikor mentem hazafele, Boe követett. Látta, hogy nagyon magam alatt vagyok Jack miatt.
 - Szóval... Novinak hívnak? - kérdezte.
Én csak hümmögtem.
 - Gyere velem. - kinyújtotta felém kezét.
Megfogtam, és elindultunk egy teljesen másik irányba. Csak néztünk a semmibe, és mentünk az ismeretlenbe. Nem is sejtettem, hogy Boe most mire készül.


9. Fejezet
Másfél órát mentünk a semmibe és végül este, elérkeztünk egy házhoz. Ijeszto volt és kopott. Boe bement a házba, én meg utána.
 - Maradj csöndbe és vedd le a cipod. - mondta, szája elé odatartva mutatóujját.
Már mondtam volna, hogy oké, de Boe oda szorította számhoz az ujját. Ebbol megértettem, hogy még levegot se vegyek hangosan. Levettem a cipom. Boe már a lépcson ment felfele. Én lassan követtem ot. Pár másodpercre eltévedtem az emeleten. Benéztem az egyik szobába, ahol Boe állt. Elotte egy lány volt, aki épp békésen számítógépezett.
Boe rám tekintett és ördögi vigyort húzott arcára. Felém fordította a lányt, akinek rögtön a torkába vájta a kést. A lány a szúrás elott sikított egy nagyot. Boe ezért gyorsan felmetszette a hasát, a mellkasát, és a kezét, hogy biztosan meghaljon. Minden olyan lassan történt. A lány April volt. Rám fröccsent a vére, de olyan mértékben, hogy már fürödhettem is volna benne. Boe odajött hozzám. A kést a bal kezembe adta, a jobbot meg, kézfejemnél lágyan megemelte, démoni tekintettel megnyalta, majd megcsókolta. Elengedte és elment. Nem tudom hová. Egyszeruen köddé vált. Már közeli gyors lépteket hallottam.
A rendorség volt.
 - Dobja el a kést! - pisztolyt szegeztek rám.
Annyira megrémültem, hogy eldobtam azt a kést és rohanni kezdtem. Kiugrottam az ablakon egy bokorba. Futottam, de pont akkor érkezett egy rendorautó. Megállt, kipattantak a rendorök, és már a földön is voltam megbilincselve. Miközben vittek a rendorautó felé rúg kapálóztam, mindent csináltam, csak, hogy eleresszenek.
 - Nem én voltam! Nem én öltem meg! - ordibáltam.
Természetesen nem hittek nekem. Anyám kiszállt a rendorautóból és mikor odaértünk megszólítottam.
 - Anya nem én tettem! Higgy nekem, kérlek! - már zokogtam, amikor anyám megszólalt.
 - Bárcsak ott lett volna az a fekete hajú angyal. azon az éjszakán. - elfordította a fejét.
 - Mi? - kérdeztem értetlenül.
 - Elotte lévo nap megkérdtem a szomszéd fiúcskát, hogy menjen át játszani veled, mert másnap késo estig dolgozom. Mondta, hogy nem tud átmenni, mert témazárót fognak írni. 12 éves volt csak. Mondtam neki, hogy jó, de ha mégis lenne ideje, nézzen be. Fizetni akartam neki azért, hogy veled játsszon... - sírni kezdett o is. - Istenem! Soha nem felejtem el azt az édes fekete kócos haját és a gyönyöru szemeit. Olyan volt, mint a tied. Szegény gyerek... 1 hónapja halt meg a Csepeli hév vonalán... - ekkor leesett nekem.
Rájöttem, hogy mért követett engem, hogy mért láttam ot egyáltalán. Hát elmondtam neki a lényeget.
 - Anya! Boe tette! Boe volt a neve! Ott voltam, amikor elcsapta a hév, és így akar bosszút állni rajtam, hogy nem állítottam meg! Anya, látom a szellemét! A szelleme ölte meg! Kérlek, legalább te higgy nekem! - halálra ijesztettem szegénykémet.
Hátat fordított nekem és kezével elrejtette könnyeit. Tisztán hallottam, hogy azt mondja "a lányom megorült".
 - Anya nem vagyok orült tényleg így volt! - betettek a kocsiba. - Anya! - kiáltottam utána.
Nem bírtam elhinni, hogy édesanyám se hisz nekem.
 - Álljanak meg! Az igazat mondom! - kiabáltam.
 - Aha, persze! - felelte az egyik.
Amikor a fogdához értünk és kinyitották a kocsi ajtaját, bevertem az egyik rendornek, majd futottam, ahogy csak a lábam bírta. Nem mentem sokat, mert rögtön lelottek altató lövedékkel.
Mikor felébredtem egy gumiszobában találtam magam, egy kényszerzubbonyba tekerve. Nem tudtam mozgatni a kezeim. Felültem. Akkor láttam csak, hogy a lábaim is össze vannak láncolva.
Az ajtóval szemben ültem. Vártam, hogy valaki értem jöjjön, mondjuk egy tejföl-szoke hajú, kék és szürke szemu, tetovált, piercinges srác, akibe halálosan szerelmes vagyok, de már nem tudom kijavítani a hibáimat... nem jött senki. Egy lélek se. Vártam napokat, heteket, hónapokat... de nem jöttek, még látogatóba se. Jack ennyire utálna? Anyám ennyire csalódott bennem? És Boe hova tunt? Ez lett volna a bosszúja? Nem tudom... de egy valamit biztosan... Bárcsak ne lett volna ott az a fekete hajú démon... annál a csóknál.

Boe története:
Szerény, visszahúzódó fiú volt. Nem épp a legjobb családba született: anyja alkoholista volt, apja meg 5 éve rohad a börtönben. Senkinek nem tárta ki a szívét, csak egy lánynak, akit akkoriban még nem is ismert. Eloször csak szemezgettek, de aztán már meg is szólították egymást. Összejöttek. Egy év. Az volt a fiú legszebb éve. Közben nem is tudta a lány legmélyebb titkát. Egyik nap elhatározták, hogy együtt mennek Csepelre. A Lágymányosi hídi hév megállóba beszéltek meg egy találkozót. Késett a fiú. Siettette lépteit, mert a túl oldalon már látta a lányt, aki a hév felé intett. Futott. Amikor a sínekre ért, lepergett szeme elott az élete. Rájött az igazságra. Visszanézve, látta a lányon a megcsalás jeleit és ezért feldühödött. Mintha megállt volna az ido.... minden elhalkult. Csak a fiú szívverését lehetett hallani.... aminek egyszer csak vége szakadt.


Jack története:
O egy olyan fiú, aki keményen dolgozott azért, hogy elérje álmait. Árva gyerek. 13 évesen elszökött az árvaházból és szerencséje volt. Nagyon jó hanggal rendelkezett és épp látott egy hirdetést, hogy egy rock bandába énekest keresnek. El is ment rögtön a feltüntetett helyre. A meghallgatáson akkora sikert aratott, hogy rögtön be is vették. Sok turnéjuk és fellépésük volt. Nem is okozott ez nagy gondot, de egyik este, az after party nagyon durvára sikeredett. A fiú már nem volt szomjas, sot még inkább adott a garatra. Meg látott egy lányt. Nagyon tetszett neki. Oda ment hozzá és megszólította. Egész este együtt voltak, de a sztár egyszer csak nagyon a csaj nyakába szállt. Elvitte egy hotelszobába. A srác már rátért a lényegre, de a lány nem nagyon hagyta magát. A fiú kikötözte az ottani ágyra, betömte a száját és megeroszakolta. Másnap a rendorség törte be az ajtót. Intézetbe került. 5 évig volt ott. Mikor kijött, ahelyett, hogy a banda kitiltotta volna körükbol, visszafogadták. 20 éves volt, mikor megmentette egy lány életét.

Novi története:
Aranyos, élettel teli kislány volt. Szereto család, boldog gyerekkor. Neki ez járt volna. 10 éves korában valami történt. Édesapja, már kezdte másképpen látni a lányt.
Egyszer édesanyja sokáig volt bent a munkahelyén. A 10 éves lány, egyedül volt otthon édesapjával. A konyhában voltak. A lány a pulton ült, amikor apja tapogatni kezdte, majd csókolgatni. Szegény lánynak ez nagyon nem tetszett, de nem tett semmit. Csak akkor, amikor apja már a nadrágot is gyorsan levette róla. Megtörtént. Kicsi lány fájdalmas sikoltásai elérték az utcát. Apja, hogy elhallgattassa, kést ragadott és a lány szeméhez szegte.
 - Ha még egyszer sikítasz, kivájom a szemedet, te kis szaros! - a kis lány ekkor belerúgott édesapja ágyékába. De nem volt szerencséje. A kés átvágta jobboldali szemhéját. Nem tudta kinyitni. A férfi elejtette a kést, a lányhoz közel. A lány látta, hogy apja, felé közeledik. A késért ugrott, és amint megszerezte, rögtön apja felé fordította, hogy távol tartsa magától. Fröccsenés hallatszott. A férfi beleszaladt a késbe, ami pont szíven találta. Rögtön meghalt.
Abban a pillanatban, édesanyja hazaért. Amint meglátta a holt testet, zokogva borult rá. Nem értette mi történt. A kislány, csak ennyit mondott:
 - Apu azt hitte, hogy én te vagyok... És ezért én megöltem...

Hello everybody :$

Visszajötteeeem *O* Igaz eddig sem voltam eltünve, csak konkrétan törölni akartam ezt a blogomat >.< De hál' Imothepnek nem jött össze *--*:D amúgy amíg nem voltam, elindítottam egy másik blogot (igen még egyet -.-), ahol elkezdtem írni a novellámat ^^ aminek az első része már kész is van *O* Amint kész a javított változata kirakom ide is ^^ addig tessék itt olvasgatni aki tudja :$ --------> http://www.facebook.com/note.php?saved&¬e_id=443394849019972 sorry de a linket nem tudtam megcsinálni az új Bloggeren >.< amúgy remélem tetszeni fog nektek ^^<3 nah megyek puszpá (L) Jah.. am lesz egy-két változás blogon ;$ nah tényleg csá ^^